**Ezen az oldalon, társadalmunk egészét érintő, égető kérdésekről találunk bővebb információt!**

A *terhességmegszakítás* problémájával kapcsolatban ajánljuk az olvasó figyelmébe Bíró Zoltán írását, amely a címre kattintva: "Gyilkos társadalmak bukása":http://www.grain.hu megtalálható!

**Napló - 2006. október 23, Budapest**

Ezt éltem át tegnap, 17 éves fiammal, Gergővel, Budapesten.

Du. 2 óra: elindulunk autóval Budapestre. Viszem a két nagylányt (Sacit és Orsit) is, akik a Luther Otthonban laknak, ők mennek vissza, a hosszú hétvége után. Gergővel előkészítettük a zászlót, föltett szándékunk részt venni a Fidesz nagygyűlésen. Szeretnék 17 éves fiamnak 56-ról mesélni, a főbb helyszíneket tervezzük megnézni, és - szeretnénk a ma élő legnagyobb magyar politikust élőben látni és hallani.

Valamikor három óra előtt: valahol az M5-ösön, feleségem telefonál, otthon a HírTv-t nézi, számítsunk arra, hogy Budapesten nem arra megyünk, amerre szeretnénk, a Korvin-köznél sokan tüntettek és elindultak a Belváros felé.

Fél négy tájt: a Nagyvárad-térnél valóban elterelnek minket a Fiumei útra, sebaj, az Orczy-térnél a Baross utcán át a Belváros felé vesszük az irányt. Nem jutunk tovább azonban a Körútnál, így az autót a Horváth Mihály téren, a katolikus templom bejárata előtt hagyjuk. Útközben találkozunk Bukovszky Ákossal (Ulrich Parzany magyar hangja), nagy zászló alatt masírozik ő is, lelkesen köszöntjük egymást, ő a járdán, mi még az autóból.

Tíz perccel négy előtt: elköszönök lányaimtól. Ők a metrót célozzák, mi pedig Gergővel kibontjuk a zászlót és gyalogolunk befelé a Baross utcán.

Négy óra tízkor: az EU Néppárt elnöke beszél éppen az Astoriánál, amikor bepréseljük magunkat a tömegbe, egészen az East-West Business Centerben lévő Burger King-ig jutunk, onnan nincs tovább. Körülöttünk fiatal családok, gyerekkocsikkal, horgászszékeken üldögélő idősek, békés és polgári a hangulat. Néha tapsolunk, néha kiabálunk, szóval semmi rendkívüli. Fejünk felett a Nagy Testvér helikoptere köröz, mi várjuk Orbán Viktor beszédét.

Pontban öt órakor: OV beszél, figyelünk, örülünk, elgondolkodunk, van-e reális esélye egy ügydöntő népszavazásnak. Körülöttünk az emberek egyre izgatottabbak, mert folyamatosan telefonálnak a rokonok-ismerősök, SMS-ek jönnek. Feleségem küldi nekünk is otthonról a helyzetjelentést, összecsapások az Arany János utcánál, a Bazilikánál. Saci lányom smse: vigyázzatok magatokra, a rendőrök a Deák-tér felől az Astoria felé nyomják a tüntetőket. A körülöttünk állók mind megosztják egymással a friss információkat.

Húsz perc múlva: közben hívom telefonon Stermót (Stermeczki András, dunaújvárosi kollégám), megbeszéltük, keressük egymást, ő még a Korvin közben van, közben megszakad a telefon, ezután nagyon nehéz lesz már telefonálni, valószínűleg túlterhelt a hálózat.

Fél hat tájban: vége a nagygyűlésnek, imádkozik Balogh Zoltán, megcsodáljuk Horvát-Hegyi Olivér piros stóláját és együtt imádkozunk vele és az utána következő katolikussal. Elénekeljük a himnuszokat, a magyart már megint nagyon mélyen kezdték, bosszankodom, mert szeretem a B-dúrt, abban lehet jól kiénekelni a magasságokat is, a székely viszont harsog. Még bemondják, hogy a Kálvin tér felé kéne menni, de mi várunk.

Öt óra negyvenkor: sodródunk a tömeggel a Károly-körúton, Mellettem ballag Karácson Gábor, ő is arra tart. Gergővel megbeszéljük, a fal mellett maradunk, ő büszkén lengeti a zászlónkat. Telefonálni nem lehet, vigyázunk, el ne sodródjunk. Szembe jön Szeverényi János, kezet fogunk, lovas rendőrökről beszél. Kiérünk a volt Filmmúzeum elé, még ott sem látunk semmit. Mondom Gergőnek, csodáld meg a Zsinagógát, milyen szépen ki van világítva. Valahogy átkeveredünk a Károly körút-Dob utca sarokra, előttünk egy szétvert rendőrautó. S ekkor kezdenek ránk hullani a könnygázgránátok, majdnem a nyakunkba.

Sokakkal együtt bemenekülünk egy házba, ott is föl megyünk vagy két emeletet, mert a lépcsőház is tele van csípős füsttel. Újabb ismerős, teológus Kondorosról a szüleivel beszorult ide ő is. A ház lakói kinyitnak minden ablakot, és közben tájékoztatják a mintegy 20-30 embert, aki ide menekült, mit látnak kinn az utcán. Ők mondják: a rendőrök, kettős sorfallal, mögöttük a lovasrendőrök, a Deák-tér felől lépésről lépésre rászorították a tüntetőket a békés nagygyűlés résztvevőire! Hiszem, mert így is volt, ezt éltem át én is. Felháborít ez az aljasság, mert a rendőrségnek éppen az lett volna a feladata, hogy a zavargókat és a békésen emlékezőket, ünnepelni akarókat szétválassza egymástól. Ehelyett éppen összenyomták őket. Kilóg a lóláb, hogy még nagyobb legyen a felfordulás és majd el lehessen mondani, a Fidesz az okozója minden bajnak.

Közben kikönnyeztük magunkat, kilesünk a kapun, jobbról a rendőrsorfal, balra az emberek, mi éppen a "senki földjén". Mit tegyünk, tanakodunk Gergővel. Veszünk egy mély lélegzetet, és kifutunk a kapun, a Dohány utca irányába. Útközben kapunk még egy gránátot, közvetlenül a lábunk előtt esik le. Kiérünk a Rákóczi útra. Eszembe jut, lányaim a Luther Otthonos diáktársakkal éppen az Uránia Moziba mennek, ahol fél hétkor megnézik a Mansfeld Péter filmet. Talán még elcsípjük őket, de ők már beültek, kinn csak néhány kiskőrösi lányt találunk, Matusik Edinát, Szászi Jankát és Gombár Anikót.

Valamikor háromnegyed hét tájban elindulunk Gergővel a Blaha felé, hogy most már haza megyünk, neki holnap iskola, én meg felelős apja lennék, vagy mi. Még teszünk egy kanyart a Korvin közbe, megmásszuk a T 34-es tankot. A Baross utcán, a zászlónkat látva megszólít két, miséről jövő nénike: imádkoztak éppen értünk a misén, megköszönjük, beszállunk az autóba és indulunk haza. Stermót többször próbáltam hívni, de lehetetlen volt elérni, izgultam érte.

Este fél kilenc: már itthon vagyunk, izgatott élménybeszámoló, közben látom a Hírtévén, hogy a rendőrök éppen az Uránia Mozi táján tombolnak. Most van vége a filmnek, mi lesz a lányokkal? Közben ők is telefonálnak, hogy nem mernek kijönni a moziból. Újabb izgalmak. Majd egy idő után a megnyugtató telefonok: már a metrón vagyunk, hazaértünk a Vizafogóra, senkinek semmi baja.

Hajnali fél három. Ülök a TV előtt és teljesen el vagyok keseredve. Ide jutottunk, ide jutatta az országot egy hatalommániákus ember és a neki alárendelt bólógató Jánosok pártja. Ide jutottunk, hogy a saját rendőrségünk, akik a mi adóforintjainkból élnek, provokál és bántalmaz minket. Nem szolgál és véd, hanem kiszolgáltat és bántalmaz. Ide jutott ez az ország. Van-e ennél mélyebb gödör is? Remélem, nincs. Innen már csak fölfelé lehet kapaszkodni.

Ma reggel hívott Stermó, épségben hazaért ő is, elkeseredése határtalan. Nekem is.

Szánjon meg végre minket az Úristen!!

Lupták György