„Légy hű mindhalálig, s én neked adom az élet koronáját!”
(Jel 2,10)

Minden kultúrában jellemző, hogy a felnövekvő ifjakat valamely beavatási szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. A keresztény egyházakban is meg van ennek a hagyománya. A katolikus egyházban két lépésben történik: az elsőáldozással és a bérmálással. A protestáns történelmi egyházakban ennek gyakorlata a konfirmáció. A konfirmáció hagyománya az evangélikus egyházban, a 17. században, Németországban alakult ki a pietizmusnak, ennek a gyakorló keresztény kegyességre nagy hangsúlyt fektető vallásos irányzatnak a hatására. Magyarországon a 18. század közepétől terjedt el általánosan.

Polgári értelemben 18 éves korától számít nagykorúnak valaki. A gyülekezeti tagság szempontjából ez a határ a konfirmáció. Ünnepélyes keretek között a gyülekezet nagykorú tagjává fogadják a gyerekeket, akik ezután részesülhetnek az úrvacsora szentségében.

A konfirmáció latin szó, jelentése: megerősítés. Az egyházi konfirmáció esetében a Szentlélektől kérjük a Jézusban, mint Isten fiában való hit megerősítését. Mivel a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek a gyerek megkeresztelésekor arra, hogy hitben nevelik őt, ezért el kell, hogy jöjjön annak az ideje, amikor maga is megismeri a keresztény hit alapvető igazságait, és tudatosan vállalja egyházhoz tartozását.

Gyülekezetünk konfirmációi gyakorlata

• Kiskőrösön 14 éves korban, 8. osztályban konfirmálnak a gyerekek.
• Heti két hittanórában készülnek a diákok bibliaismerettel, ismerkednek egyházi alapfogalmakkal.
• Megtanulják Luther Márton Kis Kátéja alapján egyházunk főbb tanításait, szervezeti felépítését, gyülekezetünk történetét, összefoglalják a korábban tanult bibliai történeteket.
• A vizsga előtt az összes csoport egy közös felkészítő hétvégén vesz részt valamilyen táborhelyen, ahol megélhetik a közösségi keresztény élet örömeit. Együtt készülnek a vizsgára, próbatesztet írnak, és még egyszer átismétlik a fontosabb részeket.
• A konfirmációi vizsgára áprilisban kerül sor írásban.
• A konfirmációi istentisztelet nagy ünnepség gyülekezetünkben, itt járulnak először az úrvacsora szentségéhez a konfirmandusok.

Sajnos szomorú tapasztalatunk, hogy a gyerekek a konfirmációi oktatás után már nem járnak hittanra, távol kerülnek a gyülekezettől. Pedig a konfirmáció nem valaminek a lezárása, hanem éppen a kezdete, egy nyitott kapu a további lelki fejlődésre, Jézus személyes megismerésére, a hitbeli nagykorúságra.

Gyülekezetünk a konfirmáció után is biztosít hittanórákat, ifjúsági programokat, közösséget a fiatalok számára, jó lenne, ha ezzel minél többen élnének.

Egy személyes visszaemlékezés a konfirmációról

20 évvel ezelőtt álltam az oltár előtt először fehér ruhában. Kis konfirmandusként őszintén szólva nem sok mindent értettem a bemagolt káté szövegéből. Megtanultam, mert muszáj volt, azonban a fogalmakkal nem voltam tisztában. Mégis megérintett az ünnepélyesség, a beavatás, a bor, a teli templom, az orgona zúgása... éreztem, hogy itt most valami elkezdődik bennem.

Egy-két év múlva akadt a kezembe konfirmációi igém:

A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
(1Kor 15:58)

Kiírtam az íróasztalom fölé. Megtanultam kívülről. És jól eső érzés volt, hogy az Úrnak fontos a munkám, fontos, amit csinálok, hogy bár nem vagyok egy Teréz Anya, mégis a két kezemmel tudok segíteni másoknak, és Isten ennek örül. A konfirmációi igém indított el a hit útján, emiatt kezdtem el forgatni a Bibliát, és ahogy növekedtem, úgy váltak egyre érthetőbbé a kátéból megtanult alapigazságok, s váltak életem fontos alappilléreivé. Azóta sok év eltelt, néha közelebb, néha távolabb voltam az egyházhoz, Istenhez.

Ha céltalannak éreztem az életemet, mindig az jutott eszembe: ha szeretettel fordulok mások felé, és Isten ügyét képviselem, akkor nem hiábavaló a munkám, akkor van értelme az életemnek. 12 évesen nem volt fontos számomra a konfirmáció, de most hálás vagyok, hogy nem maradtam ki belőle, akkor még nem tudtam, de egész életpályámat meghatározó indítást kaptam ott az oltár előtt.