Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség
Menü
Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség
Hogyan találok oda?
 

Hogyan találok oda?

Kiskőrös Bács-Kiskun Megye, lélekszámát tekintve hatodik legnagyobb települése, nagyjából a megye földrajzi középpontjában, a Dunavölgyi Főcsatornától 6, a Dunától 22 Km-re keletre, Budapesttől 110 Km-re délre fekszik.

Közúton és vasúton könnyen megközelíthető. Keresztül halad rajta a tompai határátkelő felé tartó 53-as főút, és a vonzáskörzet kisebb településeivel összekötő 53107 és 5301-es számú út.

Az Alföldön keresztül vezető római kori kereskedelmi-sóutak /i.u. II. III. sz./ Pannóniától Dacia felé - főképpen Intercisa /a mai Dunaújváros/ irányából a város területét is érintették, aminek a tárgyi bizonyítékait is felszínre hozták a régészeti ásatások /római kori pénzleletek, döbrögeci Viktória szobrocska/. Később pedig az 1789-ben létesített, Budáról Zimonyba tartó postakocsis út haladt el a város É-K-i részén, a Rácz úton /delizsánsz járat/.

A mai Kiskőrös távolsági autóbusz járatokkal több irányból megközelíthető: Baja - Kiskőrös - Kecskemét, Szeged - Kiskőrös - Dunaújváros - Székesfehérvár, Győr - Hódmezővásárhely - Szeged - Kiskőrös - Veszprém - Pápa járatok útján.

_Kapcsolódó oldalak:_

*Keresse meg a legalkalmasabb járatot a Volánbusz vagy a MÁV internetes menetrendjében:*

"Autóbusz menetrend":http://www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi

"Vasúti menetrend":http://www.elvira.hu/

Társoldalak
BEMUTATKOZUNK...
Mi történik éppen nálunk?
Körmünkre ég...
Útmutató
A vasárnap
Múltunkról, kicsit bővebben
Szolgálatunk
Gyermekmunkánk
Cserkészcsapatunk
KIE
Népfőiskola
Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon
Petőfi Sándor
Elérhetőségeink
Vincellérképzés
Evangélikusok oldala a Kőrösi Hírek című lapban
Testvérgyülekezeteink
Linkek
 
Képek

Kiskőrös térképe
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster