Templomunk története szakszerűen
Templomunk történetéről 2018-ban Turán István írt egy friss összefoglalót, amely A Kiskőrösi Evangélikus Közösség első tíz évének története az 1718-as újratelepítést követően címet viseli. A dokumentum megtekinthető és letölthető az alábbi gombra kattintva.
A gyülekezet története Nagybocskai Vilmosné tollából
Kiskőrös városát 1718-ban a Wattay földbirtokos család alapította. Ebből a célból a török hódoltság nyomán nagyrészt elpusztult lakosság helyébe és pótlására 700 szlovák ajkú, felvidéki evangélikus vallású családot hozott. Az itt lakó magyarok annak idején a török hordák pusztítása következtében vagy a nádasokba menekültek, vagy messzebb költöztek biztonságosabb helyekre, sokan életüket veszítették. Amikor a felvidéki települők megjelentek, a menekültek közül sokan visszatértek és így együtt alapították meg a községet.
A települők 1718. május hó 19-én írták alá a szerződést Pesten és ezután indultak új hazájukba az urasági hajdúk vezetésével. A szerződés aláírásakor a Wattayak hathatós támogatást ígértek a települőknek, ha az evangélikus egyházat is megalapítják Kiskőrösön. Ezért a nép megérkezésével együtt az egyház szervezését és a gyülekezeti élet megalapozását is megindította Tóth János bíró, aki egyben az egyház gondnoka is lett, két segítő társával, Tóth Péterrel és Farkas Jánossal. E három ember gondos munkájának köszönhető, hogy hamarosan felépítették az evangélikus lelkészlakást, amely körülbelül azon a helyen állt, ahol most a katolikus paplak található.
Két év múlva, 1720-ban már lelkészt is választanak Bartholomaides Ádám személyében, aki ez év április hó 10-én, húsvét első napján hirdette Isten igéjét első ízben Kiskőrösön. Ez időtől kezdve az egyházi élet megélénkült, a hívek szerettek volna hozzáfogni a templomépítési munkálatokhoz. Téglájuk nem volt, ezért arra kényszerültek, hogy fatemplomot építsenek. Az őszi munkák végeztével, az 1722. évben, kisebb csoportok megindultak a régi lakóhelyük felkeresni, ahol a tél folyamán hatalmas fenyőfákat vágtak ki, tavaszi vízáradáskor leeresztették a patakokba, onnan pedig tutajok formájában leúsztatták a Dunán Hartáig. Innen a szekerek tengelyén szállították haza a nagy szálfákat. Otthon hozzá is fogtak a faanyag kifaragásához és 1724-ben elkészült Kiskőrös első evangélikus temploma, mely ott állt, ahol ma a katolikus templom látható. A Vattay család már két évvel ezelőtt két darab aranyozott kelyhet és ostyasütőt adományozott a gyülekezetnek, valamint egy haranglábat, 40 font súlyú (kb. 20 kg) haranggal, amely azon a helyen állt, ahol ma a katolikus templom előtti bekerített kereszt áll. Valószínű, hogy ugyancsak e hely közelében építették meg az iskolát is, melynek első tanítója Szabadka György volt. Sajnos azonban, igen rövid ideig végezhette munkáját, mert "szárazbetegségben", azaz tüdőbajban halt meg 1723-ban. Utódja Turdéli Dániel lett, aki már 1722 óta helyettesítette elődjét. Áldásos munkájuknak köszönhető, hogy a községgel együtt az egyházi élet is fellendült és a hitélet erősödött.
Sajnos, az egyház megalapításának 10. esztendejében, 1730-ban, május 22-én, Rogáte vasárnapján az a szomorú tény következett be, hogy a templomot a földig lerombolták. Erről a kalocsai érsekség levéltár egykorú feljegyzésé a következőkben számol be. "A kiskőrösiek fából épült templomának lerombolása a Helytartó Tanács rendelésére történt, amely Pest vármegye hivatalos kiküldöttei és a kalocsai megbízottak voltak jelen." Evangélikus egyházi feljegyzés igen óvatosan a következő kiegészítéssel teszi érthetőbbé az eseményt: "Egy éjjel a földdel egyenlővé tették az evangélikus templomot." A templom lerombolásával együtt elzavarták a lelkészt, aki előbb Dunaegyházára menekült, ahonnan Bényére, majd Pilisre került lelkésznek, a tanítót pedig Cinkotára hívták meg.
Ezzel az eléggé el nem ítélhető gonosz cselekedettel azonban nem tudták a hitéletet megszüntetni. Az Úr gondoskodott az árván maradt nyájról. Mivel a község három vezetője egyúttal az egyház vezetői is volt, az ő védnökségük alatt tovább folyt az egyházban az élet. A hívek ünnep- és vasárnapokon, 10-12 helyen részben szabad ég alatt, részben birkaaklokban jöttek össze, ahol Istent dicséretre énekeltek és szentírási helyeket olvastak fel. A gyermekek megkeresztelésével a keceli plébános volt megbízva és habár a keresztelési stólát megfizették, nem fordult elő, hogy a katolikus keresztelést igénybe vették volna. Ha úrvacsorához akartak járulni, akkor Dunaegyházára, vagy Apostagra jártak, ez azonban húsvétkor, vagy leginkább pünkösdkor volt megoldható, amikor az utak már járhatók voltak. Gyermekeiket is Dunaegyházán kereszteltették meg, erről az ottani evangélikus anyakönyvek tanúskodnak. A kalocsai érsekség 1733-ban népszámlálást tartott Kiskőrösön, amely alkalommal megállapították, hogy a községben 500-ra tehető a felnőttek száma (12 évnél idősebbek) és 80 házban laknak. (Érseki levéltár)
A cinkotai evangélikus egyháznak egyik irata a következőket tartalmazza: "A vallásüldözés e gyászos korszakában felmerült Kiskőrösön azon említésre méltó szomorú esemény is, hogy midőn két kalocsai szerzetes az evangélikus híveket embertelenül bántalmazná és egyházuk elhagyására erőszakolná, azok által annyira megütlegeltetett, hogy ennek következtében az egyik életét veszté, ők pedig elfogatván, hosszú ideig börtönben sanyargattattak."
Ezzel nem ért véget az erőszakos hittérítő munka. Egy feljegyzés szerint a kalocsai érsek intézkedésére a kiskőrösi evangélikus hívek gondozását egy keceli plébános végezte, aki az egyházmegyétől 75 forintot kapott. Ugyanez a feljegyzés felemlíti, hogy a régi, elpusztult római katolikus templom 500 forint költséggel helyre lehetett volna hozni, ha a Helytartó Tanács ezt az összeget folyósítja, mivel azonban az evangélikus hívek nem vállalták az építkezéshez szükséges kézi szolgáltatást (fuvar, napszámos, segédmunka), ez elmaradt. Ugyanekkor ismét megtiltották szigorúan a kiskőrösi evangélikusoknak, hogy lelkészt, vagy tanítót tartsanak, vagy lelkész kijárjon hozzájuk. A szentségek felvételére Kecelre kellett volna járniuk. A katolikus ünnepeket szigorúan meg kellett tartani, aki azok ellen vétett, azt megbüntették és ehhez a bíró köteles volt karhatalmat adni. A harangszó fizetése 7 forint volt és két pozsonyi mérő búza, a felül minden közszolgáltatás alól felmentették. (Érseki levéltár 1743)
1769-ben volt Kecelen egy morva származású katolikus pap, aki Klimó nevű községből származott, ezért a Klimóvszki Mátyás nevet kapta. Mivel az ő beszédét a kiskőrösiek megértették ezért az ő munkájához a kalocsaiak nagy reménységet fűztek, de csalódtak. Hatévi ittléte alatt semmi eredményt nem tudott felmutatni a hittérítés terén. A kiskőrösiek hívek maradtak és nem akadt köztük egyetlen hitvány ember sem, aki hitét elhagyta volna. Klimovszki Mátyás haragjában hosszú feljelentést tett ellenük a Helytartó Tanácsnál és egyben követelte, hogy a katolikusok részére a földesuraság templomhelyet és lelkészlakásnak megfelelő térséget adjon. Az 1769. február 4-én tartott értekezleten a család nevében Wattay Pál választására két helyet ajánlott fel, az egyik az, ahol a régi árpádkori temlom állott (a lebontott zsidó templom) a másik a pedig az, amelyen a mostani templom áll. Ez utóbbi helyet választották.
Klimóvszki Mátyás ezután 11 pontból álló feljelentést tett a kiskőrösi evangélikusok ellen, mind igen súlyosnak látszó vádpontok voltak. A szigorú Helytartó Tanács azonban a feljelentés alapján csak a vasárnapi összejöveteleket még a birkaaklokban, vagy más helyeken is, elrendelvén, hogy habár mindenki énekelhet, imádkozhat és olvashatja a Bibliát, de összejövetel nélkül! Az érseki levéltár iratai megemlítik, hogy katolikussá lett: Csvila György 30 éves és felesége, Hodula Anna és Hudula Dorottya 16 éves, 1791, május 21-én, Grausza János pedig özvegy Szádeszki Tamásnéval házasságot kötött - aki nyílván katolikus vallású volt - így Grausza csak a katolikus templomban esküdhetett meg feleségével. Megállapíthatjuk azonban hogy mind a Csvila, mind a Grausza család minden tagja még ma is hithű evangélikusok. (Ez utóbbi 1760. május 4-i feljegyzés.)
Őseink hithűségének okait kutatva megállíthatjuk, hogy több körülmény idézte elő azt, hogy hitükben megmaradtak és nem katolizáltak:
- A Wattay földbirtokos család biztatása és támogatása, amennyire ezt feltűnés nélkül tehették.
- A községi élet azon szerencsés összetétele, hogy még ezekben, a nehéz időkben is a községi bíró egyben az evangélikus egyház gondnoka is volt, aki így minden hatalmával segíteni tudta egyházát és a felmerülő problémákat lehetőség szerint az egyház javára oldotta meg.
- A Biblia olvasása és a Tranoszcius énekeskönyv használata. Melynek segítségével vasárnaponként 10-12 helyen tartottak a maguk módja szerint istentiszteleteteket.
Három egyszerű ember, akik olvasni és esetleg írni tudtak, Kvacska András csizmadia mester vezetésével a téli időben magukhoz vették a gyermekeket, és betűk megismerésére oktatták őket. Ezáltal mindig akadtak a hívek között olyanok, akik fel tudtak olvasni a bibliai részeket és elő tudták olvasni az énekeskönyv következő sorait. Mihelyt enyhült a helyzet, azonnal tanítót alkalmaztak. 1771-ben Baross Jónás Pált választották meg tanítónak, illetve kántornak, aki 1777-ben József nevű öccsét hívta segítségül, mert olyan sok volt a tanulója.
II. József császár és király 1791. október 29-én tette közzé a Normalis Királyi Rezolutio nevű okmányát, amelyben megszünteti az erőszakos térítést és jogot ad a protestánsoknak templom, imaház és iskola építésére.
A Wattay földbirtokos család rögtön élt jogával és azonnal beadta kiskőrösi jobbágyainak nevében szabad vallásgyakorlat iránti kérelmüket. Az említett rendelet értelmében csak ott volt szabad templomot építeni és benne nyilvános istentiszteletet tartani, ahol legalább 100 egy vallású család lakott egy helységben. Kiskőrösre kiszállt egy bizottság,de az nem talált száz evangélikus családot, pedig legalább 400-500 család lakott a községben. Ezért csak torony nélküli imaházat volt szabad építeni a híveknek, melynek sem ajtaja, sem ablaka nem nézhetett az utcára. Érdekes feljegyzés maradt ránk, amely a következőképen hangzik: "Ezért ugyan őnékik a privát vallásgyakorlat a Resolutio 2. pontjának fent citált B. pontja értelmében megengedetik, úgy, hogy a most felemlítet Királyi Resolutio előírása szerint továbbra is kötelesek megfizetni a stólát a katolikus plébánosnak!" Ez a leirat minden egyházi szükséglet fedezésétől mentesíti a lakosságot, s azt egyedül a földesuraknak kell viselni. (1782. 11. 12-én keltezett helytartótanácsi leirat) Míg a földbirtokos család a község legszebb helyén jelölt ki szabad választás céljából két helyet, ahol majd fel fogják építeni a katolikus templomot, addig a bosszúálló katolikusok az evangélikus templom helyét ott jelölték ki, ahol az ma is áll. Itt pedig abban az időben mocsár és posvány terült el. De az evangélikus hívek nem ijedtek meg az építkezés nehézségeitől, szó nélkül elfogadták a kijelölt helyet, és azt terméskövekkel igyekeztek feltölteni. Hogy szilárddá tegyék a templom helyét. A termésköveket a Nagyrétből bányászták, és négy-hatökrös szekéren hordták be a templom alapjához. A Vattay család megfellebbezte a Helytartó Tanács rosszindulatú határozatát, melynek eredménye azonban csak hosszú idő múlva jelentkezett. Az imaházaz 1783.-ban felépítették, még ebben az évben meghívták, lekészül Jeszenszky János libercsi lelkészt, aki 1783. március 19-én tartotta meg székfoglaló beszédét. 1792-ben kezdték meg a torony építését, amely azonban július 12-én nagy robajjal összeomlott, de éppen akkor, amikor a munkások ebédeltek, így emberéletben nem esett kár. A következő évben kiásták a torony alapját és hatalmas tölgyfa oszlopokat vertek a földbe, erre építették azután a tornyot, ma is azokon áll. Ugyanakkor javították ki a repedezett falú új templomot is, mely munkát 1794. szeptember 5-én fejeztek be. 1798. október 10-én pedig megtörtént az első püspöklátogatás, melynek emlékét őrzi az a rendelkezés, hogy minden évben, az október 10. utáni vasárnapon kell megtartani a templomszentelési ünnepet.
A templom, a torony a több mint másfél száz év alatt többször lett javítva. Erre azért volt szükség, mert az ingoványos talaj következtében a falak hol itt, hol ott megrepedeztek, és ez által összeomlással fenyegettek. Mostani, díszes, csinos formáját 1914-ben kapta, a nagy munkát Lehoczki János kiskőrösi származású építész végezte el.
Evangélikus egyházuk alapját 1718-ban vetették meg, nyilvános formát 1720-ban kapott, azóta él és virágzik a hívek és lelkipásztoraik buzgósága folytán s kiheveri a legádázabb üldöztetést is, mint azt az 1730-as évben történtek is bizonyítják.
Leírta:
Nagybocskai Vilmosné 1975. augusztus 12-én.